Az Öngondoskodás Művészete Lélek-Térben, Siófok Törekiben

Augusztus végén egy különleges elvonuláson fedeztük fel az Öngondoskodás Művészetét. Coaching eszközök, önismereti gyakorlatok, jóga, hangfürdő és aromás kényeztetés segített abban, hogy megtanuljuk a helyes önszeretet útját. Kreatív feladatok, mély beszélgetések és Balaton-parti pillanatok tették teljessé az élményt. Hiszem, hogy minden nőnek szüksége van erre a tudásra – és hamarosan újra találkozunk!

8/31/2025

Öngondoskodás Művészete – Elvonulás élménye

Szeretettel osztom meg veletek, hogy mi is történt velünk augusztus végén, az Öngondoskodás Művészete elvonuláson.

Az elméleti alapot Váradi Tibor: Az Önbecsülés titkai – A helyes önszeretet útja című könyve adta, amit coaching eszközökkel dolgoztunk fel.

Egy szeretetteljes és támogató női körben néztük át:

  • hogyan épül fel az önszeretet,

  • mely területeken vannak hiányosságaink,

  • és milyen lehetőségeink vannak a sérült önbecsülés helyreállítására.

Eszközöket kaptunk arra is, hogy fejlesszük az önmagunkkal való együttérzést, elfogadást és tiszteletet, valamint az asszertív önérvényesítést és határhúzást.

🌸 Program és élmények
  • Kreatív feladatok

  • Aromás kényeztetés

  • Napi kétszeri jóga

  • Esti hangfürdő

Emellett volt idő Balaton-parti sétára, medencézésre és mély beszélgetésekre is.

🌸 Személyes coaching és aromás öngondoskodás

Kláritól minden résztvevő félórás rövid coachingot kapott, amely kapcsolódott az egyéni célokhoz. Klári változatos módszertannal dolgozott: Tepping, Wingwave, Briefcoaching – megerősítő, lendületszerző beszélgetések voltak ezek.

Húgom, Ancsa pedig bevezetett minket az aromás öngondoskodás titkaiba: saját kozmetikumokat készítettünk és használtunk, hogy kényeztessük a bennünk élő Nőt, és sokáig ragyogjunk kívül-belül.

💗 Miért fontos ez?

Ezt a témát és programot annyira fontosnak érzem, hogy kicsit átdolgozott tematikával újra megtartjuk!
Hiszem, hogy minden Nőnek szüksége van arra, hogy megtanulja a helyes önszeretet és öngondoskodás művészetét.

🩵 Mert ha én jól bánok magammal, akkor tudok másoknak is adni!
💚 Ha én rendben vagyok magammal, akkor körbevesz a harmónia kívül-belül.
💙 Ha én jól vagyok, akkor a világ is jobb hellyé válik!

Szeretettel várunk a következő elvonuláson! 🙏