Wellness Hétvégék
Lelassuás, kapcsolódás Önmagadhoz – Pihenés, megújulás, feltöltődés – egy hétvége, ami csak Rólad szól!


Az Öngondoskodás Művészete
Szeretettel hívunk, tölts velünk egy feltöltő, kényeztető, pihentető, kreatív 3 napot.
NEKED SZÓL
🔸ha az őszi pörgésben szeretnél kicsit megállni, magadra figyelni, megpihenni
🔸ha szeretnél elmélyülni a női jógagyakorlásban és önmagadban, miközben kapcsolódsz egy megtartó Női közösséghez
🔸ha szeretnél új tapasztalatokkal megerősödni, felkészülni a télre
Nőként pontosan tudjuk, hogyan kell teljesíteni, mindent kézben tartani, elintézni. Gyakran a testünkre, a saját szükségleteinkre nem tudunk figyelni eléggé az állandó rohanásban és megfelelésben.
Pedig a testünk és a lelkünk egy pontos iránytű, hű szövetséges, amelynek szüksége van a minőségi regenerációra!
Ez az elvonulás abban segít, hogy újra megérezd, mire van szükséged, és nőként elkezd tiszteletben tartani a határaidat, miközben gyengéden gondoskodsz magadról.
Ez a lassítás ideje: teret és időt szentelünk magunknak, hogy együtt, női körben megkeressük azt az erőt, amit az öngondoskodás és önbecsülés hozhat az életünkbe. Azon leszünk, hogy felfedezd, mi az, ami igazán érték számodra és benned, és hogy ezt miként fordítsd a mindennapi hasznodra!
November az ősz legszürkébb hónapja, kiváló alkalom a befelé fordulásra, ami most 3 nap elmélyülés, mozgás, alkotás és önfelfedezés egy wellness hotel kényelmében, a Balaton közelében!
Ezekre a programelemekre számíthatsz
🔸Belső értékeink megerősítése képkártyák segítségével
🔸Női jóga és Yin Jóga, hogy megérkezz a testedbe és a lelked végre utolérjen
🔸Vezetett meditációs gyakorlatok, egyéni mini coaching, esti hangfürdő, hogy tisztábbá váljon az elméd
🔸Kreatív alkotás, aromaterápia, hogy kényeztesd a benned élő Nőt.
Táborvezetők
🔸Klenovics Mónika, diplomás egészségfejlesztő, jógaterapeuta, női jóga oktató, a keszthelyi Harmónia Háza Jógastúdió vezetője.
🔸Lapu Klára, megoldásfókuszú BRIEF coach, Wingwawe stresszkezelés coach, Fusion Vital életmód szakértő, kommunikációs tréner.
🔸Klenovics Anita, dōTERRA Wellness Tanácsadó, aki 7. éve folytat aromás életmódot.
Díjszabás
A program teljes díja: 137.000,-Ft
Az ár tartalma
🔸Minden program és szállás, bőséges büféreggeli, büfévacsora
🔸Korlátlan WiFi használat
🔸Wellness részleg használata (08.00-20.00)
🔸Fitneszterem használata
🔸5% Áfa
Szobák felszereltsége: egyedileg szabályozható légkondicionáló, prémium minőségű Billerbeck ágyak és matracok, széles csatornakínálatú LED Tv, laptop méretű szobaszéf, mini hűtő, ásványvíz és Nespresso kávégép, pipereszer és hajszárító bekészítés a fürdőszobában, fürdőköntös bekészítés felnőtt vendégeink részére.
A helyedet 50.000 Ft előleg befizetésével tudod lefoglalni okt. 31-ig!
A csoport 6 főtől indul, maximális létszám 10 fő.
Bejelentkezés: info@joga-egeszseg.hu
Szeretettel várunk: Móni, Klári, Anita